Raffer Zsuzsanna
Élménybeszámoló
A mobilitásom egy olyan helyen zajlott, ahol még korábban nem jártam: Máltán. Így a tanfolyam nem csak hasznos ismereteket adott, de lehetőségem nyílt megismerni ennek a lenyűgöző helynek a történelmét és szabadidőmben bejárhattam annak nevezetességeit is.
A csoportunk
nagyon színes társaság volt, mindenki örömmel mesélt az intézményeikben zajló
munkákról, illetve már a kezdetekben próbáltuk egymást különböző módszerekkel
megismertetni. Érdekes volt hallgatni, hogy miként működik más országokban
egyes tantárgyak tanítása.
Kezdetekben nyelvi akadályokba ütköztünk, amelyhez a kurzusvezetőnk rögtön
alkalmazkodott, így ismerhettem meg az általam azóta talán legtöbbet használt
google translator alkalmazást, mely áthidalta a nyelvi nehézségeket. Az
alkalmazás felismerte beszéd alapján, hogy milyen nyelven szólaltunk meg, és
szinkronban fordította az általunk megadott nyelvre.
A tanfolyam témája nagyon foglalkoztatott, emiatt is örültem annak, hogy Klaus minden kérdésünkre választ adott és naprakész információkkal várt minket. A kurzus meghirdetésekor még a ChatGPT szerepelt a kurzusleírásban, de akkor már csak érintőlegesen beszéltünk róla, mivel megjelent egy jóval frissebb változata, a Bing és a Gemini. Rajtam kívül volt még más informatika és matematika tanár is, emiatt nagyobb hangsúlyt kaphattak a technikai dolgok is, például a kurzusleírásban nem szereplő robot, amit Klaus készségesen mutatott be nekünk, illetve azt is, hogy miként programozzák azokat az általa tanított diákok.
Az alkalmazások és a weboldalak megismerésén túl tetszett az etikai kérdések megvitatása. Jó volt azt megtapasztalni, hogy mindenkiben hasonlóan vegyes érzéseket generál ennek a hirtelen megjelent "eszköznek" a villámgyors elterjedése.
Nagyon sűrű volt és rengeteg információt kaphattunk, aminek különösen örültem, hogy nem csak néhány alkalmazásban mélyültünk el, hanem inkább egyfajta szemléletet próbáltak átadni.
Ahogy
korábban említettem, még nem jártam az országban, ahogy mások sem a
tanfolyamon, emiatt nem is sejtettük milyen az, ha Máltán vihar van. Így
történt ez az egyik napon, amikor akkora özönvíz keletkezett, hogy teljesen
lebénította Valletta forgalmát, így tartottunk egy eső-napot, amikor online
zajlott az oktatás, mivel sajnos a kurzust tartó intézményig senkinek se
sikerült beérni.
Összességében egy nagyon tartalmas és informatív volt a kurzus, azóta már
többször és többféle formában is továbbadtam azokat az ismereteket, melyeket
ott szereztem.
Az utolsó napon megismerhettük a máltai autentikus konyhát, és egy kellemes búcsúestét töltöttünk Valletta egyik éttermében.
Raffer Zsuzsanna
