Hajdu Gabriella

Angol nyelvű mobilitás: The Berlin Wall


Idén is hagyományos módon az Erasmus+ tanármobilitásért felelős koordinátor: Horváth Zsolt értesített a 2024/25-ös tanév elején, hogy ismét lehetőség nyílik külföldi tanártovábbképzési programon részt venni. A korábbi jó tapasztalatok tükrében újra jelentkezem, így ötödik alkalommal is részt vehettem ezen a szakmai szempontból rendkívül hasznos nemzetközi programon. Berlinbe a Wizzair menetrendszerinti járatával indultam el a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről július 13-án délelőtt, mivel a képzésem másnap reggel kezdődött. A szállásomra reptéri vonattal érkeztem, minden gond nélkül. Sikerült a külvárosban, a Motel Plus Berlinben kedvező áron foglalnom, mindössze 20 perc tömegközlekedési távolságra a képzés helyszínétől. Budapestre július 19-én este, a Ryanair menetrendszerinti járatával érkeztem, mert aznap délelőtt még várt rám egy kétórás kulturális program és Potsdamot is meg tudtam látogatni. Az időjárás hűvös és esős volt, de ahogy elállt az eső a délelőtti, kora délutáni képzések után lehetőség nyílt a város felfedezésére is, ami Berlin számtalan látnivalója miatt német- és történelemtanárként egy felbecsülhetetlen élmény volt. A kurzuson az angol nyelvtudásomat tudtam bővíteni, a kurzuson kívül pedig a német nyelvet használtam. A képzésen rajtam kívül 18 kolléga vett részt: 8 olasz, 6 spanyol, 3 portugál, 1 magyar nemzetiségű. Három matek és fizika szakos és két német és olasz nyelvtanár kivételével mindenki történelem tanár volt. Többnyire átlagos gimnáziumokból érkeztek, ahol az érettségi elérése a cél, így a különböző országok érettségi rendszerének a működését is meg tudtuk tárgyalni. A berlini iskolarendszer például nem lineárisan építi fel a történelem tanítást, hanem különböző kisebb projektek által. Van olyan ország, ahol nem is érettségi tárgy a történelem, csak választható tárgy. A tananyagot a 17. századtól kezdik el tanítani és a modern kort a II. világháború végével fejezik be. A spanyol rendszerben az órák 60 percesek, a hazai történelmet 2 órában, a világtörténelmet külön 2 órában tanítják. A továbbképzés témája a "berlini fal: a totalitarizmustól a demokráciáig történő utazás" köré rendeződött. Főként párbeszédekre, kooperatív csapatmunkákra, múzeumlátogatásokra épültek az elvégzendő feladatok. A képző olyan ismereteket adott át, amiket könnyen be lehet illeszteni a tanított tananyagba, amivel az órák is érdekesebbé tehetők. Elképesztő volt látni, hogy mennyire szükség van ezekre a képzésekre, ugyanis a mediterráneumban élők számára az információk többsége megdöbbentő újszerűséggel hatott. Az első napon a tanárok bemutatták küldő országaikat, városaikat, magukat és iskoláikat. Ezután egy egyszerű jégtörő tevékenységre került sor, amiben csak azt a kérdést kellett ismételgetni, hogy "ki vagy?", amire 1-2 rövid választ kellett adni. Végül kellemes beszélgetéssé alakult át a kikérdezés. Ezután egy rövid információkat tartalmazó névjegykártyát készítettünk, ami alapján egymást bemutattuk (Tartalma: név, ország, mottó, tanított tárgy, szupererő, mit szeretek / mi az, ami nehézséget okoz a tanításban). A második napon az East Side Gallery-t tekintettük meg vezetéssel, délután pedig a várost mutatta be egy fiatal ír idegenvezető. Megtekintettük a brandenburgi kaput, a Reichstag-ot, a roma és szinti, valamint a zsidó áldozatok emlékműveit. Mind a Reichstag, mind a náci uralom áldozataira emlékeztető emlékművek és múzeumok ingyenesen látogathatók. A végállomásunk a Checkpoint Charlie volt. Rendkívül színes és gazdag információkat kaptunk a kettészakadt városról a túra során A harmadik napon a Stasi börtönében tettünk látogatást, majd a Könnyek Palotájában jártunk. Mindkét helyszínen olyan idegenvezetőink voltak, akik személyes történeteket is megosztottak velünk Berlin 1961-1989 közötti történelméből. A negyedik napon az NDK mindennapjait bemutató múzeumban jártunk. A kiállítás bemutatta a szórakozás, munka, étkezési lehetőségeket, lakhatási viszonyokat, fogyasztási cikkeket. A kiállított tárgyak között sok magyar vonatkozású elem is volt, ami a balatoni nyaralásokat mutatta be. A záró alkalmon, az ötödik napon a többi tanárkollégával együtt közösen különböző óraterveket állítottunk össze, amiben az előző négy nap anyagát kellett felhasználnunk. A kollégák teljes, összetett óraterveket osztottak meg, melyek tartalmazták az előkészítést, megvalósítást és visszacsatolást is. A különböző vélemények kifejtésének teret adó szerepjátékok és viták egyaránt a múlt megismerését és a demokratikus gondolkodást segítik. Ugyanakkor felmerült a kiadott feladatok tervezése során a nemzetközi probléma: a mesterséges intelligencia kiküszöbölése.

Hajdu Gabriella