Dora János
Német nyelvtanári továbbképzés - Ulm
Az Erasmus+ program keretében lehetőségem nyílt részt venni egy Ulmban megrendezett továbbképzésen némettanárok számára. A képzés egy héten át zajlott, napi öt órában, kiegészítve kulturális programokkal és közös szakmai beszélgetésekkel. A tanfolyam nyelve a német volt, így nemcsak a szakmai, hanem a nyelvi kompetenciáink is intenzíven fejlődtek. A kurzus célja az volt, hogy a résztvevő némettanárok – függetlenül attól, mely oktatási szinten dolgoznak – elmélyítsék nyelvi, kulturális és módszertani tudásukat, valamint új pedagógiai eszközöket ismerjenek meg. A program során központi szerepet kapott a német nyelv és kultúra kapcsolatának vizsgálata, a társadalmi változásokhoz való alkalmazkodás, valamint a modern oktatási módszerek integrálása a mindennapi munkánkba. A hét folyamán változatos foglalkozásokon vettünk részt. Az első napokban bemutatkozó feladatok, közös csoportmunkák, majd a további napokon interaktív műhelymunkák során prezentációs technikákat gyakoroltunk, megismertük a hatékony visszajelzés módszereit, valamint az egyéni tanulási utak támogatásának lehetőségeit. Kiemelten érdekes volt számomra a nyelvi változások, például a dialektusok és a Denglisch jelenségének feldolgozása, amelyekről nemcsak elméleti tudást kaptunk, hanem gyakorlati ötleteket is arra, hogyan lehet ezeket a tanításban alkalmazni. A program nemcsak szakmai tudást adott, hanem lehetőséget teremtett nemzetközi tapasztalatcserére is. A különböző országokból érkezett kollégákkal közösen gondolkodhattunk arról, hogyan lehet a mai diákokat motiválni, hogyan alakítható ki korszerű tanulási környezet, és milyen eszközökkel tudjuk fejleszteni a diákok nyelvi és interkulturális kompetenciáit. A délutáni kulturális programok – városnézés, közös vacsorák – szintén hozzájárultak ahhoz, hogy a szakmai élmény kiegészüljön személyes és közösségi élményekkel. Összességében a képzés számomra nagy szakmai inspirációt jelentett. Olyan új szemléleteket és módszereket ismertem meg, amelyeket közvetlenül be tudok építeni a saját tanítási gyakorlatomba. Az Erasmus+ program által támogatott részvétel lehetővé tette, hogy nemzetközi környezetben fejlődjek, szakmai kapcsolataimat bővítsem, és a megszerzett tudást, élményeket tapasztalatcsere során ismertessem kollégáimmal saját intézményemben. Meggyőződésem, hogy a tanfolyamon szerzett tapasztalatok hosszú távon is hozzájárulnak a minőségi nyelvoktatás fejlesztéséhez, valamint ahhoz, hogy diákjaink nyitottabbá és motiváltabbá váljanak a nyelvek és a kultúrák iránt.
Dora János
